top of page
MOLNÁR ANDRÁS SOMMELIER

KI
VAGYOK
ÉN ?

Sommelier vagyok Szekszárdról, jelenleg a Balaton partján tevékenykedem. Borkóstolókat, tréningeket és egyedi gasztronómiai élményeket kínálok országszerte – szenvedéllyel, szeretettel és stílussal. Az érettségi és a pincér szakképesítés megszerzése után maradtam Szekszárdon  ahol felsőoktatási szakképesítést szereztem turizmus-vendéglátás szakirányon. Születésemtől fogva itt éltem és építettem a szakmai alapjaimat.

A KEZDETEK ...

MÉSZÁROS BORHÁZ

FEKETE BORPINCE

A borral való kapcsolatom 18 évesen kezdődött, a Mészáros Borház és Borhotelben. Itt szerettem bele igazán ebbe a világba, és már ekkor élménnyé formálva meséltem a Szekszárdra érkező vendégeknek a borokról.

 

Ebben az időszakban Mészáros Pál volt az egyik legnagyobb tanárom – nemcsak szakmát, hanem szemléletet is adott.

 

Az egyetemi évek alatt borozóban dolgoztam, majd a Fekete Borpincéhez kerültem, ahol turistacsoportoknak tartottam kóstolókat. Fekete Mihály mentorálása mellett mélyült el igazán a tudásom a bor és a szőlő világában, és itt vált egyértelművé számomra: a bor számomra élmény, amit át kell adni.

360_F_302737855_bOz7D2bOdYSIffHlNxwtZOW1B2w3jSBB.jpg

BALATONI NYARAK

A nyarakat a Balaton déli partján töltöttem, ahol három szezon alatt megtanultam a gyors, precíz vendéglátást. Közben barista és bartender képzéseket végeztem, és egyre tudatosabban építettem a szakmai utamat. Megismertem a nemzetközi borokat és pezsgőket is, megszerettem őket – de számomra a magyar bor maradt a fő irányvonal, ezt képviselem a legnagyobb szenvedéllyel.

SZEKSZÁRD

AZ ÚJRA KEZDÉS

 Később az Amaryllis Étterem sommelierje és főpincére lettem, ahol 21 évesen lehetőséget kaptam saját borlap összeállítására. Itt indítottam el az első borkóstoló sorozatomat „60 perc, 60 bor” néven, amely rövid idő alatt kinőtte az éttermet, és már 60–80 fős estekkel folytatódott tovább. A COVID időszak mindent átírt, de számomra új perspektívát hozott: a Tringa Borpincében, a szőlőben dolgozva értettem meg igazán, mennyi munka és érték van egy palack bor mögött. Ez a tapasztalat végleg formálta a szemléletemet.

    Az újranyitás után Szekszárd városa keresett meg, hogy legyek a Garay Élménypince üzletvezetője. 23 évesen ez hatalmas megtiszteltetés volt: több mint 45 borászat és 250+ bor bemutatása, napi szintű kóstolókkal. Itt szinte minden vendégnek személyesen tartottam borkóstolót, és elindítottam a „Borokról könnyedén a Pincében” sorozatot is, amely online térben is sikeresen működött. Az egyik legmeghatározóbb élményem, amikor egy vendég a lezárások után odajött hozzám, és azt mondta: az online kóstolók segítettek neki átvészelni ezt az időszakot. Ez azóta is meghatározza a munkám értelmét.

MOLNÁR ANDRÁS SOMMELIER

JELEN ÉS JÖVŐ

2023-ban a Magyar Sommelier Bajnokságon ezüstérmet és közönségdíjat nyertem.
2024-ben elindítottam vállalkozásomat. Éttermeknek segítek borlapok összeállításában, tréningezem a személyzetet, és borkóstolókat tartok bárhol és bármikor.

 

Több nagynevű borászat partnereként dolgozom, ahol a borok végső karakterének kialakításában, kóstolásában és a házasítások megalkotásában is aktívan részt veszek. Hiszek abban, hogy a bor nem csupán ital – hanem élmény, történet és kapcsolat az emberek között. Ezt az élményt szeretném minden vendégemnek átadni.

bottom of page